A krókusz – nagy, színpompás virágai miatt – alacsony termete ellenére is a kert egyik legfeltűnőbb tavaszi jelensége.
Néhány év alatt virágszőnyeget képez a kertedben, ha megfelelő helyre és módon ülteted el hagymáit.
Ha kíváncsi vagy rá, hogyan érheted el ezt, olvasd el ültetési és gondozási útmutatónkat! ?
Jellemzői
A krókusz virág más néven: sáfrány.
Hagymás növény, mely virágait február és április között hozza. Egyes fajták már a tél végén, míg mások csak márciusban bontják szirmaikat.
Virágainak színe nagyon változatos. Megjelenhetnek a fehér, kék, lila, bíborvörös, sárga különböző árnyalataiban. De kétszínűekkel is gyakran találkozhatsz.
Levelei a virágokkal együtt, vagy csak elvirágzás után jelennek meg.
Betegségekkel, kártevőkkel szemben ellenáll.
Bátran nevelhetsz krókuszt cserépben, ha az erkélyedet vagy teraszodat szeretnéd vele színesíteni.
Léteznek ősszel nyíló fajták is. Róluk többet megtudhatsz a „Krókusz: Minden információ az őszi virágzású fajtájáról” című írásunkból.
Ültetése kertbe
A tavasszal nyíló krókusz hagyma ültetési ideje szeptember közepétől november közepéig tart. De mindenféleképp még a fagymentes időben dugdosd el őket a földbe.
Szépségük csoportosan ültetve érvényesül igazán.
Napos vagy enyhén félárnyékos helyet válassz a kis növényeknek. Ez lehet virágágyásban, sziklakertben, lomblevelű fák és cserjék alatt, vagy akár a gyepben. Ez utóbbi esetben arra kell figyelned a tavaszi virágzás után, hogy a fűnyíróval le ne vágd a még zöld leveleket.
Meghálálják a növények, ha az ültetés előtt 5-6 héttel érett komposztot vagy istállótrágyát keversz a földhöz. Nincs szükség nagy mennyiségre.
De az ültetés során már ne használj trágyát, mert közvetlenül érintkezve a hagymákkal azok rothadását okozhatják.
A hagymákat csúcsukkal felfelé 5-8 centiméter mélyre ültesd el jó vízáteresztésű talajba. A hagymák egymás közti távolsága is 5-8 centiméter legyen.
Ha kerted földje agyagos, ültetéskor szórj a hagymák alá kavicsot, így növeled a talaj vízáteresztő képességét.
Miután betemetted a hagymákat, és a föld száraz, öntözd is meg őket.
Érdemes 5-7 cm vastagságban komposzttal vagy lombbal takarni az újonnan elültetett hagymákat. Ezzel egyrészt segíted a föld nedvességének megtartását, másrészt megvéded a hagymákat a fagytól.
Tavasszal amint az új hajtások megjelentek, távolítsd el a talajtakaró réteget.
Krókusz gondozása, igényei
Napos vagy enyhén félárnyékos helyeken virágzik a legdúsabban.
Ültetés után és a virágzási idő alatt néhányszor öntözd meg a növényeket, de csak akkor, ha száraz, csapadékmentes az időszak.
A következő évi virágzás érdekeiben leveleiket csak akkor távolítsd el, ha már megsárgultak.
A krókuszok fiókhagymáikkal gyorsan szaporodnak. Ha azt látod, hogy túl sűrűn helyezkednek el, vagy kevesebb virágot hoznak, szét kell osztani a hagymákat:
A levelek megsárgulása után óvatosan szedd ki a földből őket, és válaszd le róluk a sarjhagymákat. Majd valamennyi hagymát egymástól legalább 5-8 centiméter távolságra ültess el újra.
Ültetése cserépbe
A cserepes krókusz ápolása egy picit több feladattal jár, mintha a kertben nevelnéd, de azért ne ess kétségbe! ?
Olvasd el a „Hogyan ültesd a tavaszi hagymás virágokat cserépbe – útmutató” című írásunkat, és tudj meg mindent az ültetés menetéről és a növények egész éves gondozásáról.
Kép forrása: Xerones / CC BY-NC 2.0
Hajtatása
Ha szeretnéd, hogy a krókuszuk virágaikkal már télen meghozzák otthonodba a tavasz hangulatát, a következő teendőket kell elvégezned:
- A hagymákat egymástól 2 cm távolságra, októberben ültesd el jó minőségű virágföld és homok vagy tőzeg keverékébe úgy, hogy a hagymák csúcsai épphogy kilógjanak a földből.
- 2-3 hónapos hideg-hatásra van szükség ahhoz, hogy a növények kihajtsanak, és virágba boruljanak. Ezért októberben tedd a cserepet a pincébe vagy műanyag zacskóban a hűtőbe. A lényeg, hogy mindenképp fagymentes helyiségben tárold. Az ideális hőmérséklet +1 és +5 °C között van.
- Folyamatosan tartsd nyirkosan földjüket, de ne álljon a táljukban a víz.
- Januárban helyezd a cserepet hűvös, de világos helyre (10-12 °C), és öntözd 2-3 naponta, de csak mértékkel.
- Amikor el kezdenek kihajtani, a cserepet tedd 15-18 °-os helyre, és a locsolást ismételd naponta. Virágzó növényeknek összeállított, kálium-túlsúlyos tápoldatot is adj neki hetente egyszer a virágok elnyílásáig.
- Érdemes a növényeket a virágzás alatt továbbra is hűvös, világos helyen tartani, hogy hosszabb ideig gyönyörködhess a színes szirmok szépségében. Meleg szobában hamar elnyílnak.
- A növényeket virágzás után – már fagymentes időben – ültesd ki a kertbe vagy az erkélyre egy nagyobb edénybe. Ugyanazokat a hagymákat a következő évben újrahajtatni nem lehet.
Szaporítása
Fiókhagymákkal szaporodik, igen gyorsan. Néhány év múlva már igen sok krókusz díszíti majd kertedet, melyeket a levelük elszáradása után tudsz szétosztani, és új helyre ültetni.
Ha érdekesnek találtad a cikkünket, kérlek téged, kattints a tetszik gombra — és oszd meg a barátaiddal is a facebook-on. Köszönöm! ?