Magyarországon a kertünk csak a házunk elhanyagolt mostohatestvére. Pedig legalább ugyanakkora kényelmet és sokkal nagyobb esztétikai élményt tud nyújtani. Küldetésünk, hogy megváltoztassuk a kertről kialakult képet – és a házunkkal egyenlővé tegyük, hiszen így lesz teljes a kép – így lesz teljes, amit úgy hívunk: Otthon.
Molnár Dávid
Az Út a Kerthez® küldetése
Mikor elkezdtünk a kerti iparágban dolgozni, első kézből tapasztalhattuk meg, hogy a magyar kertek sajnos mennyire egyhangúak, sablonkertek.
Sok évet tanultunk és tapasztaltunk mentorainkkal dolgozva, majd 2016-ban eljött a pillanat, hogy a saját talpunkra álljunk, és megalapítsuk családi vállalkozásunkat.
A kertnek nem csak a szépség a célja, hanem, hogy ott élj - de sajnos nem ez a jellemző.
Fű, tuják, esetleg 1-2 növény. Nincs elterjedve a kertekben a 4 ősi elem (víz, tűz, föld, levegő) és az élménykertek legfontosabb eleme: A kényelem.
Mindenki csak csodálja a kertjét, de ha meg kell pihenni egy hosszú munkanap után, azt már a nappalijában teszi meg.
Ezért döntöttünk úgy, hogy behozzuk Magyarországra a kültéri nappalikat: Olyan élménykertet szeretnénk teremteni a kerttulajdonosoknak, amely elegendő életteret ad nekik a kültéren, hogy be se akarjanak menni.
Hogy a kert többé ne a ház elhanyagolt, alábecsült mostohatestvére legyen, hanem azzal egyenrangú élettér.
Utóirat: Ehhez a misszióhoz igazítottuk hozzá cégünket: A kültéri nappali tervezésétől kezdve adunk meg mindent a kertépítésen át az elkészült kertek gondozásáig és berendezéséig, az ezekhez kellő termékek forgalmazásáig és gyártásáig - illetve mindezeket összegyúrva információt adunk Magyarország egyik legnépszerűbb kert blogjában.
a
Somoskői Csaba
a
a
Szüleimnek és nagyszüleimnek hála már gyerekkoromban beleláthattam a földművelés és az erdészet izgalmas világába.
Egy külvilágtól elzárt, apró településen nőttem fel, ahol megtanítottak a növények szeretetére és a precíz munkavégzés fontosságára.
a
a
a
a
a
a
a
a
a
a
A családi hagyományoknak eleget téve, középiskolai tanulmányaim elvégzését követően erdőgazdálkodást és természetvédelmet tanultam.
Itt jöttem rá, hogy úgy tudom átadni a legjobban természetszeretetemet az embereknek, ha kerteket építek…
…olyan kerteket, melyekben az egész család örömét leli.
a
a
a
a
a
a
a
Kertépítéssel kapcsolatos terveim megvalósítását természetesen nem csak az álmaimra alapoztam.
Az üzleti lehetőséget is láttam benne.
Észrevettem a rést a kertépítés területén, tekintve a magyarországi kertek egyhangúságát és a növények hiányát.
Azt gondoltam, mi lehetünk az a nemzedék, akik újíthatnak a trendeken.
a
a
a
a
a
Három éve Klaudia is csatlakozott álmaim megvalósításához.
Színre lépésével még közelebb kerültem céljaim eléréséhez.
a
a
A kert számomra egy alkotás, melyet addig kell csiszolni, míg el nem éri legszebb fényét.
a
a
a
a
a
a
a
a
Molnár Klaudia
Világéletemben különös szeretettel fordultam az élővilág felé.
Kutyáimat sétáltatva már gyerekkoromban egyedül jártam erdőket-mezőket, emellett rengeteget kirándultam családommal is.
Kint a természetben éreztem igazán jól magam. Ezért nem is volt kérdés, mivel szeretnék majd hivatásszerűen foglalkozni.
a
a
a
a
Az Élet mégis másfelé sodort..
Szüleim biztatására a közgazdasági pálya felé fordultam.
Főiskola után egy bankban helyezkedtem el, ahol az első években lelkesen végeztem dolgomat, de ez időközben megváltozott.
a
a
a
a
a
Napsütésre, madárcsicsergésre, illatokra, színes virágokra vágytam.
És még valamire…szerettem volna mások számára is értékeset és szépet teremteni.
Ezért egyik pillanatról a másikra meghoztam életem egyik legfontosabb és egyben legjobb döntését:
Gyermekkori álmaimból erőt merítve kertépítői szakképesítést szereztem, és közel 8 év után hátat fordítottam a banki pályának.
a
a
a
a
a
a
a
Ezt követően az Élet is megerősítette, hogy döntésem helyesnek bizonyult:
Megismerkedtem párommal, Csabival!
Ő több éves kertépítői tapasztalatával rengeteget segített nekem a gyakorlati tudás elsajátításában.
Most együtt építünk kerteket, vezetjük blogoldalunkat, és élünk boldogan! 😀
Időközben kisöcsém, Molnár Dávid is csapatunk részévé vált.
Marketingtudásával, és a kertépítések során fizikai erejével is nagyban hozzájárul családi vállalkozásunk sikerességéhez. 🙂