Talán nincs is olyan kert már hazánkban, amit ne festene lilára ez a mediterrán növény.

Népszerűsége töretlen, pedig sok helyen csak sínylődik, és egyáltalán nem mutatja legszebb arcát.

Ugyan nem sok dologra van szüksége, de az a néhány elem a létét jelenti.

Ha kíváncsi vagy rá, mitől lesz kedvenc növényed sok évig szép és egészséges, olvasd el a gondozási útmutatónkat. ? 

Iratkozz fel email listánkra, nehogy lemaradj a legfrissebb cikkeinkről és ajánlatainkról.

Jellemzői

A levendula dísz-, fűszer és gyógynövény egyben.

Örökzöld félcserje.

A legtöbb levendulabokor júniusban kezd el virágozni, ami egészen júliusig vagy augusztusig tart. Egyes levendulafajták ősz elején másodvirágzásba kezdenek. Ennek feltétele, hogy a virágszárakat közvetlenül a nyári virágzás után eltávolítsd.

A virág színe lehet lila, fehér, kék, halványkék vagy rózsaszín.

Levele zöld vagy ezüstöszöld.

Nagyon erős, aromás illata van, többek között ennek köszönheti a növény a népszerűségét.

Virága ehető, ezért bátran díszítheted vele ételeidet vagy készíthetsz belőle akár levendulaszörpöt. (Akkor viszont ne fogyaszd, ha a levendulád közelében rendszeresen vegyszeres permetszereket használsz.)

Szegélynövényként is kiváló, ezért bátran ültetheted a kerti út mentén.

Virágainak nektárja kertedbe vonzza a kis lepkéket és méheket.

lepkecsalogató növények

a

Ültetése

Tavasztól őszig – fagymentes időben – bármikor ültetheted.

Válassz növényednek napos, meleg helyet.

Csoportosan érdemes ültetni, mert szépsége így érvényesül igazán.

Ha több levendulát ültetsz egy helyre, az ültetési tőtávolság  legalább 50 cm legyen. Ha kerti út mentén szegélynövényként alkalmazod, akkor pedig 30 cm távolságot hagyj a levendulatövek között.

Az ültetés előtt keverj a földjéhez néhány marék homokot és kavicsot, főleg, ha a kertedben kötött, agyagos a talaj. Ez azért fontos, mert a levendulának jó vízáteresztő talajra van szüksége, a pangó vízben gyorsan elrothadhat.

Az ültetőgödörbe szórj egy kevés érett komposztot vagy istállótrágyát, erre pedig néhány marék földet, hogy a növény gyökere ne érintkezzen közvetlenül a trágyával.

Emeld ki óvatosan a cserepéből a növényt, majd helyezd az ültetőgödörbe. Temesd be földdel, és a töve körül jól nyomkodd meg.

Ültetés után öntözd meg alaposan a növényt, és ezt néhány hétig folytasd, hogy a gyökerek kifejlődjenek.

Nyugodtan szórhatsz köré kavicsot vagy fenyőkérget, hogy meggátold a gyomosodást. Közvetlenül a tövéhez azonban ne tegyél a takaróanyagból, nehogy befülledjen alatta a növény. Mivel mészkedvelő, ezért én a kavicsokat ajánlom talajtakaróként.

levendula gondozása kertben
Kép forrása: Couleur Lavande / CC BY-ND 2.0

Igénye, gondozása

A levendula jobban viseli a hosszabb ideig tartó szárazságot, mint a túl sok vizet. A kertben ültetett levendulát ezért szinte nem is kell locsolni, elég neki a természetes csapadék.

Tartós, száraz időszakokban azért öntözd meg, de ekkor is csak mértékkel.

Nincs szüksége tápanyagban gazdag talajra, ezért trágyázni sem kell. Hiszen inkább homokos, kavicsos, sovány talajban érzi jól magát.

lila virágok

a

Nevelése cserépben

Ha cserépben vagy balkonládában szeretnéd nevelni, semmi akadálya.

Válassz nagyobb edényt, hogy nyáron ne kelljen sokat öntözni a növényt, illetve, hogy télen ne fagyjon át olyan könnyen a föld.

A virágföldhöz keverj homokot és kavicsot is (3 rész virágföld – 1 rész homok – 1 rész kavics), hogy biztosítsd az ültető közeg jó vízáteresztő képességét.

A cserépben hamar kiszárad a föld, ezért a cserepes levendulának nagyobb a vízigénye mint a kertben nevelt társainak. Ezért locsold rendszeresen. Öntözése során figyelj arra, hogy a táljában ne álljon a víz. És mindig várd meg, hogy a földje kiszáradjon, mielőtt vizet adsz neki.

balkonnövény
Kép forrása: Maja Dumat / CC BY 2.0

Formázó nyári metszése

Ha nem szeretnéd a levendulavirágokat kiszárítani…

Ha nem akarod hasznosítani a virágokat, akkor a nyári metszéssel nyugodtan megvárhatod, amíg növényed virágai elnyílnak.

Miután ez megtörtént, vágd le a levelek nélküli virágszárakat. A friss hajtásokból csak annyit kell lemetszened, hogy végeredményként egy lapított félgömbformájú növényt kapj. Ehhez néhány vágás elég.

Találtam neked egy kis videót erről:

a

Ha szeretnéd kiszárítani a virágokat…

Ha szeretnéd a levendulád előnyös tulajdonságait kihasználni, akkor a levelek nélküli virágszárakat akkor vágd le, mikor növényeid virágai el kezdenek kinyílni.

Látod, a lenti képen is még többnyire bimbós állapotban van, még csak néhány virág bontotta ki szirmait. ?

Kösd a levágott szárakat kis maréknyi csokorba. A csokor tárolására válassz árnyékos, széltől védett, hűvösebb, száraz helyet, ahol fejjel lefelé felakasztva kiszáradhatnak a virágok.

Mikor a szárak már ropogósra száradtak, összemorzsolhatod a virágokat.

szárított virágok
Kép forrása: Ivan Lian / CC BY-NC-ND 2.0

Fiatalító tavaszi metszése

A levendula szárai az évek során el kezdenek fásodni, felkopaszodni.

Ezért 2-3 évente érdemes tavasszal erőteljesen visszametszeni növényedet.

Február végén, március elején – ha elmúltak a fagyok – vizsgáld meg a levenduládat. A tövénél apró, új hajtásokat kell látnod, ezeknek kell most teret engedni. Ezért az idősebb, már fásodott szárakat vágd vissza tövig.

Így egész növényed csak néhány cm magas lesz. De ne aggódj, mert így tudod fiatalon tartani. A kis hajtások beindulnak, és növényed gyors ütemben sűrű bokorrá fejlődik.

levendula metszése

a

Metszés nélkül a levendula felkopaszodott ágai szétesnek, és az egész növény megcsúful.

a

felkopaszodott cserje
Kép forrása: Andrey Zharkikh / CC BY 2.0

Fajták

Magyarországon a közönséges, a provanszi és a francia levendula kapható. Leírok neked néhány fontos információt róluk. ? 

Közönséges vagy más néven orvosi levendula (latin neve Lavandula angustifolia)

Különböző fajtái 35-60 cm magas bokrok.

A virágok színe lehet fehér, lila, kék vagy rózsaszín.

közönséges levendula
Kép forrása:  Maja Dumat / CC BY 2.0

a

Provanszi levendula (latin neve Lavandula x intermedia)

A provanszi levendula az orvosi levendulánál nagyobb termetű. Virágszárakkal együtt 70-80 centiméteres bokorrá fejlődik.

Választhatsz halvány kék, lila vagy fehér virágúak közül.

provanszi levendula
Kép forrása: Kirill Ignatyev / CC BY-NC 2.0

a

Francia vagy más néven spanyol levendula (Lavandula stoecheas)

A francia levendula érzékenyebb, ezért több odafigyelést igényel.

Fagyérzékeny, ezért érdemes fagymentes helyen teleltetni.

Vízigénye nagyobb, mint a közönséges vagy a provanszi levendulának. Nagy szárazságban virágai lekókadnak.

Virágainak színe sötétlila. Magassága kb. 60 centiméter.

francia levendula
Kép forrása: APCOR/DKV / CC BY-NC 2.0

Szaporítása

A levendulát szaporíthatod magvetéssel és dugványozással is.

Szaporítás magról

Vetőmagot tudsz vásárolni gazdaboltokban, kertészeti webáruházakban. Magról szaporítani a levendulát nem a legegyszerűbb feladat, de ha szereted a kihívásokat, bátran próbálkozz meg vele. Találtam neked erről egy részletes leírást. Ide kattintva tudod elolvasni.

Szaporítás dugványozással

Az otthoni levendulatermesztés legegyszerűbb módja a dugványozás. Ha kíváncsi vagy a folyamatára, itt találsz további részleteket.

palánta
Kép forrása: Valleybrook Gardens / CC BY 2.0

Betegségei

Ha a levenduládnak megadsz mindent, amire szüksége van, növényed mégis elszárad, valószínűleg gombabetegség támadta meg. Az elpusztult töveket távolítsd el.

Esős, párás időben fordul ez általában elő.

Ha az egész növény nem száradt el, csak egy-két ágán veszed észre a fekete leveleket, illetve a hirtelen elszáradást, csak a beteg növényi részeket vágd le.

levendula képek

a

Jótékony hatásai

A levendulának számos pozitív hatása van.

Gyógyászatban

Teaként fogyasztva vagy fürdővízben illóolajként használva ellazítja az izmokat és segít relaxálni. Nyugtató és görcsoldó hatásának köszönhetően nagyon jól szerepel a pszichés panaszok kezelésében, azaz a fáradtság, stressz, alvászavar leküzdésében.

Konyhában

Az ételekhez és italokhoz is előszeretettel használják a levendulát. Sok helyen kóstolhatsz levendulából készített szörpöt, fagyit, sőt még bort és pálinkát is.

De te is ízesítheted vele ételeidet, nagyon jól illik például a gyümölcssalátához vagy a sülthúsokhoz.

Otthon

Nagy sikernek örvend a levendulaszappan és az arctisztításhoz, illetve lakásillatosításhoz egyaránt használható levendulavíz. Ezeket akár te is elkészítheted otthon.

levendulaolaj

a

Levendulaszüret júniusban

A több száz vagy ezer levendula látványa virágzás idején olyan különleges látványt nyújt, amit kár lenne kihagynod.

A leghíresebb levendulaültetvény Magyarország egyik legszebb helyén, Tihanyban van. Itt rendezik meg minden évben a Levendula Fesztivált. Ha még nem jártál itt, a csodaszép környezet és az érdekes programok miatt érdemes egyszer ellátogatnod ide.

Levendulaszüreten azonban nem csak a Balaton partján tudsz részt venni. Az országban több helyen van levendulamező, ahol „Szedd magad” akció keretében gyűjtheted a levendulavirágokat, és gyönyörködhetsz a látványukban. ?

levendulaszedés

a

Ha hasznosnak találtad a cikkünket, kérlek téged, kattints a tetszik gombra — és oszd meg a barátaiddal is a facebook-on. Köszönöm! ?

a

út a kerthez profilkép

A legfrissebb trendek, kreatív ötletek és a legújabb ajánlataink - egyenesen az email postaládádba!

Add meg az email címedet, ahova küldhetjük!

Sikeresen feliratkoztál! Üdv közöttünk :)

Share This