Az árnyékos területeken nagyon jól érvényesülnek a sárga növények, hiszen élénk színükkel „megvilágítják” ezeket a sötétebb kertrészeket.
Ilyen a tarkalevelű japán babérsom is, mely különleges leveleinek köszönheti szépségét.
Cikkünkben megtudhatsz mindent az ültetéséről, gondozásáról, metszéséről.
És azt is eljáruljuk, mivel érheted el, hogy különleges, örökzöld levelein kívül piros bogyóival is díszítsen! 😉
Jellemzői
Örökzöld cserje.
2-3 méter magasra és 1,5-2 méter szélesre nő.
Végső magasságát lassan, évek alatt éri el. Ezért sövényként ültetni csak akkor ajánlott, ha nem sürgős a takarás.
A metszést jól tűri.
A babérsom minden része mérgező.
Ha minden igényét kielégíted, betegségeknek, kártevőknek ellenáll.
Bőrszerű, fényes leveleit apró, sárga foltok díszítik, ettől olyan különleges a megjelenése.
Ez még nem minden… 🙂
A termős növényeket késő ősszel fénylő, piros bogyók teszik még mutatósabbá. Ehhez azonban szükség van egy porzós egyedre is.
Ha nem szeretnél lemaradni erről a látványról, ültess egymás közelébe egy nő- és egy hímivarú babérsomot. A kertészetben segítenek majd neked kiválasztani a két különböző növényt.
Nagyobb konténerbe is bátran ültetheted, ha a teraszodat szeretnéd vele színesíteni.
Májusban-júniusban nyíló apró virágai lilás színűek.
a
Kép forrása: harum.koh / CC BY-SA 2.0
Igényei
Félárnyékos, árnyékos fekvésben érzi jól magát.
Tápanyagdús, kissé savanyú talajban fejlődik szépen.
Vízigénye közepes, a túlöntözést rosszabbul viseli, mint a szárazságot.
a
a
Ültetése
Olyan félárnyékos-árnyékos helyre ültesd a növényt, ahol lesz helye növekedni, terebélyesedni.
Az ültető gödörbe szórj 7-10 cm vastagon szerves trágyát vagy komposztot, keverd össze jól földdel, majd erre helyezd a cserepéből óvatosan kiemelt növényt.
A földlabda teteje legyen egy magasságban a talajszinttel.
Miután betemetted, alaposan locsold meg.
Az első egy-két évben – míg jól begyökeresedik – öntözd rendszeresen.
a
Kép forrása: J. Maughn / CC BY-NC 2.0
Japán babérsom télen
Fagyra kissé érzékeny, ezért védett helyre ültesd. A fiatal növény tövét takard télen, például lombbal vagy fenyőkéreggel.
Ha cserépbe ülteted, növényednek téli védelemre lesz szüksége:
Tartsd fagymentes, hűvös, világos helyen, vagy hagyd kint a szabadban.
Ha az utóbbit választod, helyezd a cserepet védett fekvésbe, tűző napsütéstől mentes helyre. Keményebb fagyok előtt pedig takard be téli védőtakaróval vagy jutazsákkal (ezeket kertészeti áruházakban könnyen beszerezheted).
Teleltetése során gondoskodj öntözéséről, főleg, ha bent tartod a lakásban. Kint a szabadban csak fagymentes, száraz időben locsold meg.
a
Kép forrása: geraldbrazell / CC BY-ND 2.0
Gondozása
Az ültetés utáni első egy-két évben öntözd rendszeresen, utána elég már csak a száraz időszakokban vizet adnod növényednek.
Tápanyagban gazdag talajt kíván, ezért minden tavasszal adagolj neki érett komposztot vagy istállótrágyát. De ezt óvatosan keverd földjéhez, mert viszonylag sekélyen gyökerezik.
Metszése
Nincs szüksége metszésre, de a felkopaszodott, sérült ágait vágd vissza tavasz végén, nyár elején.
Ha szeretnéd formára igazítani, arra is a legjobb időszak a tavasz vége. A metszést viszonylag jól tűri, ezért bátran állj neki.
Viszont lassan nő, ezért a szükségesnél többet ne vágj belőle.
a
a
Szaporítása
Nyár végén vágott dugványról könnyen szaporítható.
a
Kép forrása: timmijo / CC BY-NC-ND 2.0
a
Ha hasznosnak találtad cikkünket, kattints a tetszik gombra. És oszd meg a barátaiddal is a facebook-on. Köszönjük! 🙂
a