A modern stílusjegyek és megoldások már nem csak a ház és a belső terek kialakítását határozzák meg. Idén hódítani fognak a kertekben is.

A könnyen gondozható kertek egyhangúságát 2019-ben kortárs művészeti alkotások és formabontó bútorok törik meg, amik ötvözik a modern esztétikát, kényelmet és luxust.

gardenexpo banner

Többfunkciós kertek

A mai kerteknek sokféle igénynek kell eleget tenniük – legyen szó játékról, hangulatos családi és baráti összejövetelekről, na és persze a jól megérdemelt pihenésről.

Ezért egy kényelmes társalgó, egy sütögető és egy medence ma már szinte kötelező részét képezik még a kisebb kerteknek is.

 

Akik szeretik kényeztetni magukat, azok szaunával, jacuzzival, a főzés szerelmesei pedig komplett kültéri konyhával is felszerelhetik a kertjüket. És erre van is lehetőségük, hiszen már nagyon sok gyártó terméke elérhető a magyar piacon.

 

Egyedi játszóterek

Míg nekünk anno el kellett látogatnunk a legközelebbi játszótérre, ha mászókázni, hintázni volt kedvünk, addig a mai gyerekeknek elég csak kisétálni a kertbe.

Jó érzés magunk körül tudni gyermekeinket, játék közben rájuk látni és figyelni a biztonságukra. Ez az igény pedig azt eredményezte, hogy korszerű, egyedi játszóterek készülnek a kertekbe – modern mászófallal, házikóval.

 

Az egyediségnek itt is fontos szerep jut:

Hiszen így a gyermekeink igényeihez szabva mi határozhatjuk meg a játszótér funkcióit. Ráadásul ha a színét, stílusát összhangba hozzuk a környezetével, a játszótér a kert díszítőelemévé is válhat.

 

Változatos textúrák

Aki igazán stílusos kertet szeretne, annak figyelnie kell a legapróbb részletekre is – így a burkolatok és talajtakaró anyagok kiválasztására, illetve összehangolására.

A térkőgyártó cégeknek köszönhetően már az olyan funkcionális kertrészek, mint az autóbeálló vagy a burkolt pihenő is exkluzív látványt nyújthat. A különböző színű vagy típusú térkövek kompozíciójával nagyon érdekes összhatás érhető el.

 

Míg régen murvával és kulékaviccsal borították az egyes kertrészeket, ma már a legkülönfélébb díszkavicsok közül választhatunk. Bármilyen stílusú és színű is legyen a házad és környezete, biztosan találsz hozzá illő díszkavicsot.

 

Élénk színek, változatos növények

A 2000-es években oly jól bevált “gyep és tuja” kertek helyett ma már a színekben gazdag kertek iránt mutatkozik igény.

modern kert

Kép forrása: Herry Lawford / CC BY 2.0

 

Az exkluzív növénykompozíciók, a színes kültéri bútorok, a formabontó dekorációk energiát, optimizmust sugároznak, ugyanakkor mozgalmassá és izgalmassá varázsolják a kertet. A növényeknek nagyon fontos szerep jut ebben, de ezt csak a fajok túlzsúfoltsága nélkül oldhatjuk meg harmonikusan.

A kertészetekben sokféle növény áll rendelkezésre. Helyes kiválasztásukkal egy folyamatosan változó, mind a négy évszakban díszítő kertet alakíthatunk ki.

 

Kültéri művészet

A kortárs művészet befolyásolja a kert kialakítását. A szabadtéri szobrok és egyéb dekorációk nagyszerű eszközök ahhoz, hogy a kertet életre keltsük, és a funkcionális tereket egyedülálló és lenyűgöző helyekké alakítsuk.

 

Ilyen kültéri dekoráció lehet a kert látványvilágába illő száraz patak vagy akár egy modern acélszobor.

modern kerti szobor

Kép forrása: Karen Roe / CC BY 2.0

 

Vintage stílus

A modern kavicskertek és a fémdekorációk sokaknak túl ridegnek tűnhetnek. Egy gyerekbarát kertben elképzelhetetlennek is tartjuk, hogy kizárólag ezek a kortárs stílusjegyek érvényesüljenek.

A kisgyermekes családok a modern designt megtartva igyekeznek kertjüket otthonossá varázsolni.  Hozzájuk inkább a vintage stílus állhat közelebb.

családi kert

 

Jellemzője, hogy a hagyományos bútorokat finoman, összehangoltan keverjük az új, modern darabokkal.

Az anyaghasználatban hangsúlyban van a fa és az egyéb természetes anyagok. De óvatosan megjelenik az acél is, ettől lesz a tér karakteres és egyedi.

vintage kert

 

A kert művészei: Kert designerek

A sokrétű anyaghasználat, a változatos növényvilág, a kültéri bútorok és egyéb berendezési tárgyak széles skálája elbizonytalanítja a kerttulajdonosokat.

A kert különböző funkcióinak összehangolásához, a megfelelő anyagok és berendezési tárgyak kiválasztásához egyre többen hívják segítségül a kültér lakberendezőit.

Bizony itt most rólunk, kert designerekről van szó! 😊

Ha most feltetted magadnak a kérdést, hogy mit is csinál egy kert designer, akkor engedd meg, hogy ezt most gyorsan összefoglaljam neked:

A kerttulajdonos igényeihez és a terület adottságaihoz igazítva segítünk berendezni a külteret – pihenőket, fókuszpontokat, növényszigeteket alakítunk ki. Széleskörű anyag- és növényismeretünket felhasználva, kreativitásunkat kiaknázva egyedi és hangulatos tereket alkotunk.

kertdesign

Kép forrása: Herry Lawford / CC BY 2.0

 

2019-es kert trendek – összefoglalva

Ha össze akarjuk foglalni a 2019-es kert trendeket, akkor mi a következőket mondanánk:

A tendencia nagyon pozitív irányba mutat. Idén olyan kertek épülnek, ahol a család minden tagja jól érzi magát – legyen szó pihenésről, közös családi vacsoráról vagy játékról.

2019 kertjeinek legfontosabb célja tehát, hogy a család minél több közös percet töltsön el – mindezt kényelmesen, stílusos környezetben.

Főkép forrása: Herry Lawford / CC BY 2.0

Ha érdekesnek találtad a cikkünket, kérlek téged, kattints a tetszik gombra — és oszd meg a barátaiddal is a facebook-on. Köszönöm! 😊
Amennyiben pedig valamely szolgáltatásunk iránt érdeklődsz – ide kattintva tudhatsz meg többet!

Hasonló cikkek

út a kerthez profilkép

A legfrissebb trendek, kreatív ötletek és a legújabb ajánlataink - egyenesen az email postaládádba!

Add meg az email címedet, ahova küldhetjük!

Sikeresen feliratkoztál! Üdv közöttünk :)

Share This