Ha azt szeretnéd, hogy tiéd legyen a legszebb sövény, ültess balkáni babérmeggyet!
Egy csodaszép cserjéről van szó, ami nagy, fényes leveleivel télen-nyáron takarja és díszíti kertedet.
Cikkünkből megtudhatsz mindent a gondozásáról, ültetéséről, metszéséről és betegségeiről.
Balkáni babérmeggy jellemzői, tulajdonságai
Örökzöld cserje, mely sűrű ágrendszere miatt kiválóan alkalmas sövénynek.
Nevezik még “közönséges babérmeggynek” is, latin neve “Prunus laurocerasus”.
Levele fényes, bőrszerű, élénkzöld színű.
Bogyója a madarak számára ehető, ránk nézve viszont a növény minden része mérgező.
Egyes fajtái gyorsan nőnek, és terebélyes, 5-6 méter széles és magas bokorrá fejlődnek.
Már bonsai-ként nevelt és törzsre oltott növényhez is könnyen hozzájuthatsz. A babérmeggy-fa kiválóan alkalmas előkertek díszítésére.
Virágzása késő tavaszra esik. Fehér virágai fürtökben állnak, erős illatot árasztanak magukból.
Virágaiból nyár végén termések fejlődnek, melyek először pirosak, majd fekete színűre változnak.
Kép forrása: Sebastian Rittau / CC BY 2.0
Gondozása, igényei
Fényigénye nagy, napon és félárnyékban egyaránt szépen fejlődik. Viszont ha egész nap tűző napsütés éri, megperzselődhetnek a levelei. Az árnyékot is elviseli, de ilyen helyeken nem lesz tömött, dús bokor.
Nedves helyre ne ültesd, mert gombabetegség támadhatja meg.
Vízigénye közepes. A fiatal növényeket az ültetést követő két évben rendszeresen locsold, a túlöntözést azonban kerüld. Utána elég már csak a száraz, nyári időszakokban vizet adnod növényednek.
Tápanyagigénye közepes, ültetésnél és utána minden tavasszal keverj a földjéhez néhány marék érett istállótrágyát vagy komposztot.
Télálló, a több éves növényt fagyás nem veszélyezteti. A fiatalabbak tövét azonban érdemes mulccsal (lombbal, fenyőkéreggel) takarnod.
Ha a kemény fagyok mégis károsítják a lombját, tavasszal vágd azt vissza az egészséges részekig.
Növényvédelemre nincs szükség, mert megfelelő körülmények között betegségek csak ritkán fenyegetik.
Metszése
Nyírása nagyon egyszerű feladat.
Ha sövényként neveled, akkor évente kétszer ajánlott metszeni.
Erőteljesebb visszavágása tavasszal (áprilisban) történjen, formára igazítása pedig nyár elején vagy végén (júniusban vagy szeptember végén).
A rendszeresen visszavágott növény nem virágzik, mert a virágok csak a kifejlett ágakon nyílnak. Díszítő értékéből azonban nem veszt sokat, hisz szépségét elsősorban leveleinek köszönheti.
Olyan formára metszed, amilyenre csak szeretnéd.
Arra figyelj csak, hogy a leveleket ne vágd ketté, mert szélük bebarnul, és így nem nyújtanak szép látványt.
Ha szeretnéd növényedet természetes formájában meghagyni, a metszéssel egyáltalán nem kell foglalkoznod.
Kép forrása: Frank Fujimoto / CC BY-NC-ND 2.0
Ültetése
Ha nem akarod rendszeresen metszeni, a kifejlett növény méretére tekintettel olyan helyre ültesd, ahol van helye növekedni.
Sövényként telepítve az ültetési tőtávolság 70-80 cm legyen.
Az ültető gödörbe szórj 7-10 cm vastagon szerves trágyát vagy komposztot, keverd össze jól földdel, majd erre helyezd a cserepéből óvatosan kiemelt növényt.
A földlabda teteje legyen egy magasságban a talajszinttel.
Miután betemetted, alaposan locsold meg.
Kép forrása: Roger Eavis / CC BY 2.0
Nevelése cserépben
A kisebb méretű fajtákat ajánlom erkélyre, teraszra is.
A növényt nagyméretű, télálló cserépbe vagy balkonládába ültesd. Így megkíméled magadat attól, hogy néhány éven belül át kelljen ültetned túl nagyra nőtt babérmeggyedet.
A cserép aljára szórj 10-20 cm vastagon kavicsot, ezzel biztosítod növényed számára a jó vízáteresztő képességű ültetőközeget.
Jó minőségű, tápanyagban gazdag virágföldet válassz.
Teleltetésre nincs szükség, kemény fagyok esetén a cserepek téli védelme azonban javasolt.
Gazdaboltokban, barkácsáruházakban kapható jutazsákkal burkold be a cserepeket, így megvédheted a növényt az esetleges fagykártól.
A cserépben nevelt babérmeggy több öntözésre szorul, mint kertbe ültetett társai. Száraz időszakokban rendszeresen (hetente egyszer) locsold meg.
Minden tavasszal keverj a földjéhez néhány marék érett, szerves trágyát vagy komposztot, és néhány marék friss virágföldet is.
Kép forrása: Rudolf Schäfer / CC BY-SA 2.0
Betegségei, kártevői
Rendszeresen vizsgáld meg növényedet. A kezdeti stádiumban nagyon könnyen tudod még kezelni, ha gombabetegség vagy kártevő támadja meg.
Ha levele lyukas, akkor a levéllyukacsosodás nevű gombabetegség tüneteit látod. A fertőzött levelek először foltokban sárgulnak, majd bebarnulnak, végül a levelek átlyukadnak.
Ha szürkés-fehéres, poros állagú foltokat látsz a leveleken, akkor a lisztharmat támadta meg.
Mindkét gombabetegség a túlöntözött, nedves környezetnek köszönhető. Nem biztos, hogy te vagy a hibás, kialakulhat ez a tavaszi esőzések során is.
Ha észreveszed, hogy növényed levele beteg, a fertőzött növényi részeket vágd le, és gyűjtsd össze a bokor alól is, majd tüntesd el kertedből.
Az öntözést csökkentsd a minimálisra.
A gombabetegség kezelésére használhatsz csalánfőzetet, almaecetes vagy szódabikarbónás permetlét. Egy liter vízhez adj egy evőkanál ecetet, vagy két liter vízhez egy lapos evőkanál szódabikarbónát.
Ha a tél folyamán levelei megbarnultak a fagy miatt, tavasszal (áprilisban) vágd vissza az egészséges részekig. Ne aggódj, a növény újra el kezd hajtani.
Ha hullatja a levelét, az valószínűleg a nem megfelelő tápanyagellátásból ered. Keverj a földjéhez néhány marék érett istállótrágyát vagy komposztot, és a következő hetekben öntözd rendszeresen, hogy fel tudja venni a növény a vízben oldott tápanyagot.
A levélbarnulás még adódhat napperzselésből is. Az elszáradt leveleket távolítsd el, és mindig alulról öntözz. Figyelj rá, hogy a locsolásnál ne érje a leveleit víz.
Olykor megtámadhatják pajzstetűk is, melyek elsősorban a friss hajtásokon és a levelek fonákján telepednek meg. Erős fertőzöttség esetén a levelek sárgulni kezdenek, majd lehullanak.
Megelőzésre és védekezésre is hatásosan alkalmazhatók a természetes növényvédő- és erősítő oldatok.
Kép forrása: Roger Eavis / CC BY 2.0
Fajták
Sokféle fajtát találsz a kertészetekben.
Vannak köztük alacsony, 1 méter magasra növő (pl. Prunus laurocerasus ’Mano’) és egészen magas, 6 métert elérő növények is (pl. Prunus laurocerasus ’Rotundifolia’).
Az alacsony fajták lassan fejlődnek. A magasabbak, a körülményektől függően évente 30-90 cm-t nőnek.
Minden fajtának fényes, bőrszerű, zöld színű levele van, csak alakjukban és színárnyalatban különböznek egymástól. Néhány fajtának pedig levelei kihajtáskor bronzosak (pl. Prunus laurocerasus ’Etna’).
Kép forrása: Sebastian Rittau / CC BY 2.0
Főkép forrása: Roger Eavis / CC BY 2.0
Ha hasznosnak találtad írásunkat, kérlek téged, kattints a tetszik gombra — és oszd meg a barátaiddal is a facebook-on. Köszönöm! ?
Kedves utakerthez.hu munkatársai!
Èn gyors segitsèget szeretnèk kèrni önöktől.Nagyon jó áron jutottam hozzá 30-40 cm-es babèrmeggyhez. Az a kèrdèsem kenne,hogy mèg belefèr-e, hogy a napokban kiültessem a kertembe. Gyors válaszukat ès segitsègüket elöre is köszönöm! Baranyi Kata
Kedves Kata!
Ilyen hideg időben már ne tegye. Ha van lehetősége rá, télre helyezze a cserepet egy hűvös, világos, de fagymentes helyre. És ne feledkezzen meg a locsolásáról sem.
Kedves Molnár Klaudia!
Mikor célszerű babérmeggyet ültetni? A tavaszi, vagy inkább az őszi időpont a jobb?
Előre is köszönöm a segítséget!
Kedves Árpád! Mindkét időszak megfelelő. Az a fontos, hogy fagymentes időben ültesse el a növényt, és száraz időszakban rendszeresen öntözze.
Kedves M.Klaudia! Gyönyörű 180cm magas babérmeggy példányokat ültettem októberben. Szeretném faformájúra nyújtani. Törzsre vágni. Bátran vágjam le az alján lévő 2-3cm vastag, 35-30cm kinyúlású elagázásokat? Azokat nem tudom szaporításra használni? Üdv.Ági
Kedves Ági! A kertészetekben kapható babérmeggy fák törzsre oltott példányok, ezért néznek ki úgy, mintha valójában kis fák lennének.
Kedves Monár Klaudia!
A babérmeggy szaporításáról szeretném kérdezni. Ilyenkor már lehet dugványozni? Válaszát köszönöm.
Kedves Gabriella! Nincs gyakorlati tapasztalatom a babérmeggy szaporításával kapcsolatban, így nem tudok neked szakszerű tájékoztatást nyújtani. Köszönöm a megértésedet!
Kedeves Molnár Klaudia!Hogyan lehet babérmeggyet szaporitani?
Kedves Katalin! Nincs gyakorlati tapasztalatom a babérmeggy szaporításával kapcsolatban, így nem tudok neked szakszerű tájékoztatást nyújtani. Köszönöm a megértésedet!
Kedves utakerthez munkatársak. Sajnos azt tapasztalom most hogy a babérmeggyem erőteljesen el kezdte dobálni a levelét. Semmiféle kártevőt illetve betegséget nem fedeztem fel rajta. Elég nagy bokorról van szó tehát több éves növény és idáig nem tapasztaltam ilyen mértékű levélhullást. Mi lehet a baj? Segitséget előre is köszönöm.
Kedves Julianna! Valószínűleg nem jut a számára szükséges tápanyaghoz. Keverj a földjéhez néhány marék érett istállótrágyát, és a következő hetekben öntözd rendszeresen, hogy fel tudja venni a növény a vízben oldott tápanyagot.
Kedves Klaudia!
Prunus laurocerasus ’Etna’-t vásároltam. Kb 40 cm magas. Most szeretném elültetni. Ültethető a tavaly kivágott tuja helyére? Mekkora helyet kell hagyni neki? /Mekkora lesz az átmérője?/
Kedves Gabriella! Ültethető a tuja helyére, de az ültető gödörbe töltsön jó néhány marék istállótrágyát úgy, hogy ne érintkezzen közvetlenül a növény gyökereivel. Az ‘Etna’ kb. 1,5 méter széles lesz.
Kedves Molnár Klaudia!
Több éves babérmeggyem tavaszra az összes levelét ledobta, teljesen kopasz lett. Mi lehet az oka és mi a teendő? (A területen elég magas lett tavaszra a talajvíz.)
Válaszát előre is köszönöm.
Kedves Ildikó! Ha a növény hullajtja a levelét, az valószínűleg a nem megfelelő tápanyagellátásból ered. Keverjen a földjéhez néhány marék érett istállótrágyát, és a következő hetekben öntözze rendszeresen, hogy fel tudja venni a növény a vízben oldott tápanyagot.
Kedves Molnár Klaudia! Április közepén ültettem egy babérmeggyet,azóta is kókadt a levele.Mi lehet az oka? Köszönettel:Kiss Lászlóné
Kedves Kiss Lászlóné! Nem tudom, hogy milyen körülmények közé lett ültetve, ezért konkrét tanácsot nem tudok adni. Ha nem látsz a levelein elváltozást, akkor talán a nem megfelelő vízellátás okozhat problémát.
Kedves Klaudia! Friss, 1éves, nagylevelű, babérmeggyem levele itt-ott lyukacsos, én gomba betegségre gyanakszom, használhatok-e almaecetes vagy szódabikarbónás permetlét hatékonyan ellene. Köszönöm.
Kedves Mihály! A fertőzött leveleket mindenképp távolítsa el a növényről, illetve alóla is, és utána használja a szódabikarbónás permetlét.
Kedves Klaudia,
tavasszal erőteljesen metszettem meg a fiatal babérmeggyemet hogy bokrosodjon, mivel 2 méter magas sövényt szeretnék nevelni. Mostanra mindegyik hozott 10-20 db oldalhajtást, melyek már közel 30-50 cm-ek. Az lenne a kérdésem, hogy most kell megmetszenem újra az idei hajtásokat, hogy további oldalhajtást hozzon, vagy várnom kell jövő tavaszig, vagy szeptemberig?
Előre is köszönöm a válaszát.
Kedves Ferenc! Nyugodtan vágja vissza most a felére a fiatal hajtásokat, hogy még több oldalhajtást hozzanak.
Kedves Klaudia!
Áprilisban ültetett babérmeggyeim viszonylag magasak már (kb 120 cm, és a középső szár 1,5-2 cm vastag szinte fásszerű, és kevés oldalhajtása van. Szeretném bokrosítani. Kérdésem, hogy az erős visszametszést elvégezhetem e most nyáron, vagy várjam meg a szeptembert, esetleg a tavaszt, de szeretném minél hamarabb elvégezni, hogy ne nyúljon el, és félő hogy késő lesz a bokrosításhoz. Válaszát előre is köszönöm.
Kedves Zsolt! Az erőteljes visszametszést tavasszal ajánlott elvégezni.
Kedves Klaudia,
Két éve elültettem 4 babérmeggyet és 3 nagyon szépen nő (30-40 cm/év), a negyedik viszont nagyjából harmad ilyen sebességgel növekszik, viszont cserébe elég sok bogyó van rajta. Az lenne a kérdésem, hogy a kettő összefüggésben áll-e egymással (tehát növekedés üteme és bogyók száma). Az ültetésnél az volt a tervem, hogy egyforma magasak legyenek, így jó lenne, ha valahogyan be tudnám hozni a lemaradást ennél a tőnél is…-:)
Üdvözlettel,
Péter
Kedves Péter! Ha a babérmeggyek egymás közelében lettek elültetve, azaz azonos körülmények (talaj, napfény) között élnek, és ennek ellenére mégis máshogy fejlődnek, valószínű, hogy az az az egy más fajta. Ez esetben eltérően fognak fejlődni.
Tisztelt Klaudia
3 hete lett telepítve 45db 80-100cm babérmegy, gyönyörűek, viszont minden új hajtás amikor 4-5cm-t eléri, a szélek elfeketednek és száradnak. Mitől lehet ez a jelenség? Vizet csöpögtetőn napi rendszerességgel kapnak, az ültetésnél szerves trágya került a gyökerek alá, föld felület mulccsal takarva. Köszönöm válaszát!
Kedves László! A legnagyobb melegben lettek elültetve a növények. Lehet, ezt sínylették meg. Az elhalt növényi részeket távolítsa el.
Kedves Klaudia,
kérem legyen segítségemre a babér egy fajták rengetegében való eligazodásban.
Böngészve a webshop ok kínálatát, feltűnt, hogy azono fajta hoz az egyik végleges magassággal 2-3 métert ír, míg a másik 3-5 métert. Másik fajtának ugyan ez a szórás mutatkozik.
Jómagam a 3-5 méteres végleges magasságú fajtát kutatom.
El tud e igazítani a számomra megfelelő fajta kiválasztásában?
Válaszát megköszönve,
üdvözlettel,
Kedves István! Ha szeretné, hogy a sövény akár az 5 métert is elérje, akkor a “Rotundifolia” fajtát ajánlom Önnek. Kisebb – 3 méteres – sövénynek a “Novita” lehet a megfelelő választás.
Kedves Klaudia !
Két 1 méteres babérmeggyet ültettünk két éve
Tavasszal barnul sok levele majd lehull
Nyár végén és most ősszel teljesen sárga lesz a levél és úgy hull le
Kérném tanácsát és segítségét
Előre is köszönöm
Kedves Ferenc! Valószínűleg tápanyaghiány áll fenn. Keverjen a növény talajához szerves trágyát, és száraz időben locsolja rendszeresen. Ezt minden évben ismételje meg.