Lillafüred egy különleges hely, ahol a természet adta kincsek leírhatatlan látványt nyújtanak.

A vízesés morajlása, az erdők csendje és a tó vízében tükröződő sziklás hegyek már sok költőnket megihlette.

Májusi kirándulásunk során készített képekkel és néhány érdekességgel megpróbálom neked átadni mindazt, ami miatt érdemes ellátogatnod Lillafüredre.

Iratkozz fel email listánkra, nehogy lemaradj a legfrissebb cikkeinkről és ajánlatainkról.

Hirtelen nem is tudom, miről is kezdjek el mesélni neked. Hiszen Lillafüreden bármerre indulsz el, biztosan csodás élményben lesz részed.

Kezdjük talán a legromantikusabb helyszínnel, a Hámori-tóval.

a

Hámori-tó

A Szinva-patak és a Garadna-patak összefolyásánál, természetes módon keletkezett tavon színes csónakok várják a vizek szerelmeseit.

Talán a fényképünk visszaadja azt a festői látványt, amit a zöld színt öltő tó és hegyek között úszó piros, sárga és kék színű csónakok nyújtanak.

Korán reggel sikerült elkapnunk azokat a pillanatokat, amikor még a kikötőben parkoltak. De utána egész nap már csak a tó közepén láthattuk őket.

Lillafüred tó

Lillafüred

Hámori-tó

a

Szinva-patak

Lillafüred az 1920-as években került a magyar arisztokrácia figyelmének középpontjába. Ekkor döntöttek úgy, hogy állami finanszírozással a patak egy szakaszán igazi látványosságot hoznak létre:

Magyarország legnagyobb függőleges vízesését!

A patak 20 méteres magasságból ömlik le a sziklákról, hangos morajlásával megtörve Lillafüred csendjét.

Partját páfrányok fedik, amik nagyon jól érzik magukat ebben a nedves környezetben. A felszálló párát a lombokon keresztül beszűrődő napfény világítja meg.

József Attila szobor

vízesés

a

Palotaszálló

A vízesés mellett található az 1920-as években épített Palotaszálló. Ránézésre – kívül, belül – régebbi korok épületének gondolnánk.

Na nem azért, mert leharcolt állapotban van. A híres építész, Lux Kálmán így álmodta meg, és a Mátyás-korabeli stílusú paloták mintájára tervezte.

Ez a csodaszép épület méltó ékessége ennek a festői tájnak.

Palota-szálló

a

Függőkert

A palotát egy park veszi körül, alatta pedig a teraszos kialakítású Függőkert csábít sétára.

Nekem nagyon tetszik, hogy mindkét kertet a tájba illő egyszerűség jellemzi:

Rendezettek, alaposan megtervezett virágágyásokkal, örökzöldekkel, de mégse olyan kirívóan feltűnőek, hogy elvegyék az összes figyelmet a természet nyújtotta kincsektől.

Függőkert

kőszobor

Lillafüred látnivalók

Lillafüred látványosság

Palotaszálló kertje

a

A lillafüredi látványosságokról szóló lista itt nem ér véget. Sok élményt nyújt még a bükki település. Ilyenek többek között a lillafüredi barlangok, az erdei kisvasút, a libegő és a pisztrángtelep.

De nem árulok el minden titkot, fedezd fel a többit inkább te! 😉

a

Ha érdekesnek találtad a cikkünket, kérlek téged, kattints a tetszik gombra — és oszd meg a barátaiddal is a facebook-on. Köszönöm! ?

a

út a kerthez profilkép

A legfrissebb trendek, kreatív ötletek és a legújabb ajánlataink - egyenesen az email postaládádba!

Add meg az email címedet, ahova küldhetjük!

Sikeresen feliratkoztál! Üdv közöttünk :)

Share This